Köszönöm a fejlécet Biusnak - http://strangesensation-1d.blogspot.hu/ :)

Kövess be :3

2012. november 12., hétfő

7-8. fejezet



Heloooohelooooo.! :)
1 hét után itt a következő DUPLA rész és mivel a másik blogomon is (Katt ide) dupla rész jött, ezért itt is. :)
A szokásos 6 komment a minimum és hozom a következő részt. *--*
Hope ya like it.








7. fejezet


- Mihez lenne kedved ? - kérdezte kedvesen.
- Nem tudom. - vontam meg a vállam.
- Jó, akkor sétáljunk. - döntötte el, én pedig csak bólintottam.
Csendben ballagtunk egy pár percig egymás mellett, mivel eléggé zavarban voltunk mindketten.
- Mióta laksz itt ? - törte meg a csendet.
- 2 éve. - válaszoltam röviden.
- És hol laktál előtte ? - kérdezősködött tovább.
- New Yorkban. - feleltem.
- És miért költöztél el ? - tette fel már a harmadik kérdést. Megtorpantam és ránéztem. - Bocsi, nem akarok tolakodó lenni meg semmi csak próbálok valami témát felhozni. - mentegetőzött.
- Semmi baj. - ráztam meg a fejem, de a kérdésre nem válaszoltam.
- Szereted Londont ? - nézett rám.
- Hát.. Fogjuk rá. Nem igazán voltam még sehol Londonban pedig 2 éve itt lakom. - mosolyodtam el.
- Hogy hogy? - döbbent meg.
- Mondjuk úgy, hogy nem voltam, illetve nem vagyok valami népszerű a suliban. - közöltem. Minek kerteljek, ha ez az igazság ?
- Ezt nehezen tudom elképzelni. - mosolygott rám. - Kedves lány vagy és szép is. - nézett a szemembe.
- Köszönöm. - pirultam el. - Sajnos vagy nem sajnos nem mindenki gondolja így. Örülök, hogy rátaláltam Cloé-ra. Meg persze rád. - tettem hozzá.
- Én is örülök.
- Mesélj egy kicsit a többiekről és persze magadról. - kértem. Igazából csak Harry érdekelt, de mégse nyöghettem be neki ezt, mert az elég feltűnő lett volna, plusz alig tudtam valamit Niallről is.
- Hm.. Oké. - bólintott. - Niall James Horan a teljes nevem és 19 éves vagyok, pontosabban leszek szeptemberben. Az eredeti hajszínem bármilyen hihetetlen is a barna, és Ír vagyok. Mullingarben születtem és ott is laktam csak azóta ugye megalakult a One Direction és Londonban élem a kevés szabadidőm napjait. Imádok enni. - nevetett. - A kedvenc kajáldám a Nando's. Azt hiszem ennyi rólam. Lássuk csak ki legyen a következő.. Mondjuk Louis. Louis William Tomlinson, egy idióta, de olyan, mintha a tesóm lenne. Ő a legidősebb 21 éves, de talán ő a leghülyébb is. Azt vallja, hogy sohasem fog felnőni. Imádja a répát és neki van barátnője Eleanor. - mesélte, közben pedig leültünk egy parkban egy padra. - Zayn Jawadd Malik, 19 éves és neki is van barátnője Perrie. Szereti magát a tükörben nézegetni, de amúgy kicsit zárkózott srác. Vele is rengeteget szoktunk hülyülni, meg röhögni, amilyen fejeket vág egy-egy képen. Liam James Payne szintén 19 éves. Nem rég szakított a barátnőjével Danielle-el. Liam olyan, mintha az apukánk lenne. Ha bulizni megyünk akkor is leginkább ő vigyáz ránk, mivel ő nem iszik, mert csak 1 veséje van. Ja igen, és kanál fóbiája van, szóval, ha egyszer találkozol vele ne nagyon legyen nálad kanál. És végül Harry Edward Styles - mondta ki a nevet, amitől megdobbant a szívem - nős Harry vagy Hazza, ahogy tetszik a legfiatalabb köztünk. 18 éves. Nagy nőcsábász, szóval nem érdemes vele kezdeni.
- Szuper.. - morogtam az orrom alatt.
- Tessék ? - kérdezett vissza Niall.
- Ja, semmi semmi. - hazudtam.
- Harry-nek elég sok egy éjszakás kalandja volt, ami nem csoda hiszen nézz rá. Ő Harry. És Általában az idősebbekre bukik. Egyébként szereti a macskákat meg a twixet.
- Értem. - bólintottam, mert gondoltam befejezte.
- Nem megyünk el kajálni ? - kérdezte és a hasát simogatta.
- De, mehetünk. - nevettem. - Nando's ?
- Gyorsan tanulsz ! - kacsintott rám, aztán felálltunk a padról és sétáltunk amerre Niall mutatta, a Nando's felé.
- Mesélj te is magadról. - noszogatott, mire én felsóhajtottam.
- Mit akarsz tudni ? - kérdeztem.
- Mindent. - mosolygott pimaszul. - Az eredeti hajszínedtől kezdve, a családodon át a melltartó méretedig. - röhögött.
- Na de Niall. - röhögtem én is.
- Jó az utóbbi csak vicc volt. Vagy nem. - kuncogott, én pedig csak a szem forgatva a fejemet csóváltam.
- Az eredeti hajszínem barna, és akkor festettem be, amikor ide költöztem a nagynénémhez. Csak ketten élünk. Apámat kicsi korom óta nem ismerem, anyukám pedig.. - itt elcsuklott a hangom. - meghalt.
Egy ideig nem szólt semmit, aztán csak megfogta a kezemet és rám mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. - nyomtam egy puszit az arcára.
- Mit ? - nézett rám kérdőn.
- Hogy nem kérdezősködtél és nem jöttél a részvétem dumával.
- Bármikor. - vonta meg a vállát.
- Egyébként szeretek énekelni és gitározni. - folytattam a mesélést magamról és tereltem a témát.
- Azt tudom. - vigyorgott. - És fantasztikusan is csinálod mindkettőt.
- Meg színészkedtem is még 2 éve, de már abbahagytam. Anne mondta, hogy folytassam vagy menjek el modellkedni, mint anya, de valahogy egyik sem az én műfajom már.
- Már ? - kérdezett vissza.
- Hát mióta anyu.. - kezdtem. - Nos azóta, azaz 2 éve elég sokat változtam.
- Értem. - bólintott.
Csendben mentünk tovább aztán megérkeztünk a Nando's elé. Kinyitotta előttem az ajtót, így elengedve a kezemet és bementünk.
- Mit kérsz ? - kérdezte leülve egy asztalhoz.
- Nem tudom. - vontam meg a vállam, mivel nem tudtam mit is lehet itt kérni. - Rád bízom. - mosolyogtam.
- Oké. - egyezett bele, majd mikor jött a pincér akkor kikérte a kajánkat, de nem tudom mit kért, mert nem figyeltem oda. Éppen az sms-t olvastam,a mit Cloe küldött. Azt kérdezi, hogy mi újság.. Istenem, ez a csaj nem bír magával. Nem írtam neki vissza semmit, hanem eltettem a telefonomat.
Mikor kihozták a kajánkat eléggé meglepődtem a mennyiségen, és elgondolkoztam, hogy Niall hány személyre rendelt. Én alig ettem valamit, amit szóvá is tett, Niall viszont megette az összeset,a mit rendelt. Közben beszélgettünk egy csomót, aztán mire befejezte az evést eléggé késő lett és felajánlotta, hogy haza kísér.
[...]
- Jól éreztem magam. - mondta már az ajtónkban állva.
- Én is. - mosolyogtam rá.
- És köszönöm, hogy eljöttél velem.
- Bármikor. - biccentettem.
Csendben néztünk egymás szemébe és egyikünk se tudta, hogyan kéne elköszönnünk. Aztán végül Niall nyomott egy puszit a szám sarkára, majd megfordult és elviharzott. Még percekig álltam és néztem a távolodó alak után, aztán feleszméltem és bementem a házba.

8. fejezet

Amint beléptem az ajtón Cloe pattant fel a kanapénkról és egyből letámadott a kérdéseivel.
- Hol voltatok ? Mit csináltatok ? Beszéltetek rólam ? Megcsókolt ? - és ehhez hasonlók.
- Erre-arra. Ezt-azt. Talán. Lehet. - húztam egy kicsit az agyát.
- Ne már Sky. - nyávogott. - Nem lehetsz ilyen gonosz.
- Ó, dehogynem. - nevettem ördögien.
- Szia Sky. - köszönt Anne a konyhából. - Kérsz enni ?
- Nem köszi, ettünk Niallel. - feleltem.
- Áhá ! Szóval ettetek. HOL ? - kiabálta az arcomba. - A Nando's-ba ugye? Tudom, hogy ott. - magyarázott.
- Ahogy gondolod. - vigyorogtam rá, aztán a konyha felé vettem az irányt egy kis müzlis joghurtért. Cloe végig a nyomomban volt és árgus szemekkel méregetett, amit egy idő után meguntam.
- Jézus Istenem.. Inkább elmondok mindent csak fejezd már be. - csattantam fel, mire egy büszke mosoly jelent meg az arcán. - Elmentünk a parkba, ahol beszélgettünk, aztán éhes volt, szóval elmentünk a Nando's-ba, ott is beszélgettünk és hihetetlen, hogy mennyit eszik ez a gyerek. Aztán hazakísért. Vége a mesedélutánnak. - zártam le a témát és kidobtam a szemetesbe a joghurtos poharat a kanalat pedig betettem a mosogatóba. Felmentem a szobámba, hogy felnézzek twitterre.
- Egyébként köszi a választ az sms-re. - durcizott Cloe.
- Nincs mit. - mosolyogtam rá.
- Goni.. - motyogta.
- Hogy mi? - kérdeztem vissza.
- Goni. - ismételte meg hangosabban.
- Az meg mi a franc ? - érdeklődtem.
- Gonosz, te hülye. - röhögött.
- Jézus anyám.. - röhögtem vele.
Twitteren nézelődtem és Niall éppen akkor jelölt meg egy tweetben.

Niall Horan @NiallOfficial
Csodálatos nap vele @StarontheSky xx.

Kedvenceltem és vissza írtam neki egy szívecskét. Aztán az üzeneteim felé vettem az irányt. Rengeteg gyűlölködő és érdeklődő üzenet érkezett a Niallel kapcsolatos "viszonyom" miatt. Nem igazán törődtem vele és ki is léptem. Az ágyamon feküdtem és zenét hallgattunk. Cloe kedvéért One Directiont.
- TUDOM MIT CSINÁLJUNK MA ! - kiáltott fel Cloe én meg majdnem szívrohamot kaptam.
- És mégis mit ? - kérdeztem.
- Elmegyünk bulizni. - jelentette ki én meg csak tátott szájjal néztem rá, aztán elkezdtem röhögni. Kérdőn nézett rá, mire én elkomorultam.
- Azt hittem csak viccelsz.
- Dehogyis ! - vágta rá. - Na kapkodjuk magunkat, mert át kell mennünk hozzánk ruháért és anyunak is szólni kell.
Eszem ágában sem volt megmozdulni így Cloe tapsolt kettőt-hármat és elkezdett rángatni.
- Jóó ! - kiabáltam aztán elvonszoltam magamat a lépcsőn.
- Anne. Eljöhet ma velem Sky bulizni ? - kérdezte Cloe a nagynénémtől, én közben balra-jobbra ingattam a fejemet jelezve, hogy nem.
- Persze. - mosolygott úgy, mintha megnyerte volna a lottót.
- Szuper. - tapsikolt Cloe. - Ugye? - fordult felém.
- Hip-hip hurrá. - feleltem, de a hangom csöpögött a szarkazmustól.
- Akkor mi most átmegyünk hozzánk és kb. 1 óra múlva itthon vagyunk. - magyarázott a barátnőm Anne-nek.
- Sziasztok. - köszönt el a nagynéném.
Gyorsan átmentünk Cloe-hoz és összeszedtünk pár cuccot. Ez a pár konkrétan egy bőröndnyit takar. Az anyukája elengedett minket, de figyelmeztette Cloet, hogy ne vigye túlzásba a piálást. Én ezen jót mulattam magamban. Visszamentünk hozzánk és neki álltunk készülődni, mivel este 8 óra volt. Durván egy óra alatt végeztünk. Cloe csinálta a hajamat, és a sminkemet is, plusz a ruhámat is ő választotta. 

Cloe egy virágos, feszülős, pánt nélküli kb. comb középig érő ruhát vett fel. A haja fenti részét felfogta és egy rózsaszín masnival díszítette hátul. Egy fekete egyszerű magassarkút vett fel hozzá. A sminkje egy kicsit erősebb volt, mint ahogy a képen látszik, amit mellesleg én csináltam.
Én pedig egy fehér szintén combközépig érő ruhát vettem fel, de nekem csak felül volt feszülős. Egy sötét vajszínű magassarkút vettem hozzá, és egy ugyanolyan színű táskát. A hajamat csak kivasaltuk és Cloe füstös szemeket csinált nekem.
Beálltunk a tükör elé és nem ismertem magamra. Se kinézetileg, se amúgy. Bulizni megyek.. Én, Sky Lawell !
- Minden rendben ? - kérdezte Cloe.
- Aha. Persze.
- Oké. - bólintott, de szerintem nem hitte el. - Akkor indulás !
Letipegtünk a lépcsőn és megmutattuk magunkat Anne-nek.
- Csinosak vagytok. - mondta. - Vigyázzatok magatokra ! - köszönt el. Adtam neki egy puszit, ő pedig a kezembe nyomott egy kis pénzt.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
- Induláás ! - kiáltotta Cloe, és épp kiléptünk az ajtón, amikor megszólalt a telefonom.
- Háló ? - szóltam bele, miután kihalásztam a telefonomat az apró táska aljáról.
- Szia Sky. - köszönt az ismerős hang.
- Hello Niall. - köszöntem vissza, majd Cloera néztem, akinek Niall neve hallatán felcsillant a szeme.
- Nincs kedvetek ma bulizni menni ? - tette fel a kérdést én pedig elkezdtem kuncogni.
- Ami azt illeti éppen most léptünk ki az ajtón ezzel a szándékkal.
- Tényleg ? - kérdezte.
- Aha.
- És hova akartok menni ?
- Ööö. Cloe. Hova karunk menni ? - kérdeztem a barátnőmtől.
- A Funky Buddhába. - vigyorgott.
- A Funky Buddhába. - ismételtem a barátnőmet.
- Elvigyünk titeket ?
- Hú azt megköszönnénk.
- Oké, akkor 10 perc és ott vagyunk nálad. Puszi. - mondta és letette.
Felvázoltam a helyzetet Cloe-nak, aki nagyon izgatott lett és egyfolytában a ruháját, a haját és a sminkjét igazgatta.
Megérkezett az autó és beültünk a srácokhoz, és akkor tudatosult bennem, hogy itt vannak mind az öten. Köztük Harry is. Úristen.. Ez rossz este már nem lehet. - gondoltam magamban.

7 megjegyzés:

  1. Mrs.Tomlinson♥2012. november 13. 15:08

    Nagyon jó,következőőőőőő!!!!!! :)) ;)

    VálaszTörlés
  2. Tetszik! Jöhet a következő fejezet! :)

    VálaszTörlés
  3. Telitalálat..:DD Nagyon jóóóó..:))<33
    Következőt *-*

    VálaszTörlés
  4. Kicsit uncsi :/ de jó volt attól kövit!!! :)

    VálaszTörlés
  5. azta k... ez nagyon jó hamar a köviit :D

    VálaszTörlés